2013. május
HKSzCsPSzV
19




Mikulás a Menő Manó Tornán!
2007.09.01–2020.06.30.

Zenés-tornás foglalkozás dalokkal, mondókákkal és hangszerekkel 1-4 éves gyerekeknek

Az 1-4 éves manóknak szóló Menő Manó foglalkozásokon a gyerekek a főszereplők: a korosztályuknak megfelelően kiválasztott, évszakhoz illő énekeket, mondókákat együtt eljátszuk. Így utánozzuk a törpét és az óriást, a szelet, a malomkereket, a fűben guggoló nyuszit, vagy éppen a hosszú lábú gólya bácsit. Az új dalok megismerése során mindig elvarázsolják a kicsiket az élő hangszerek, a furulya és a gitár. Az ölbeli játékok, lovagoltatás során maguk is kapnak kopogós és csörgős hangszereket, így ők is aktívan „zenélhetnek”.

A kicsik óriási mozgásigényének kielégítésére számos olyan tornaeszköz áll rendelkezésre, amit otthon nem feltétlenül tudnak kipróbálni: a trambulin, mászóalagút, varázsszőnyeg, pad, hullahopp karikák és a hintáztató ejtőernyő mind fejlesztik a mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket, a testtudat kialakulását, valamint segítik a térben való tájékozódást. A gyerekek számára a legnagyobb gyönyörűséget persze a rengeteg színes labda jelenti, amiket lehet színek szerint zsákokba gyűjteni, célba dobálni, vagy éppen hintáztatni.

2007. december 3. és 6. között minden helyszínen különleges Télapós órákat tartunk, sok téli dallal és verssel, és meglepetésekkel!

Helyszínek:

Ferencvárosi Művelődési Központ, IX. Haller u. 27.;
Józsefvárosi Galéria, VIII. József körút 30.;
Dési Huber István Művelődési Ház, IX. Toronyház u. 17/b.;
Krammer Teréz Zeneiskola Csömör, Szabadság u. 3.

Információ:
www.menomanotorna.hu
06 20 3921833
06 70 9408179






> További információkhoz kattints ide!

Vissza a fõoldalra

A hírek forrását, valódiságát szerkesztõségünknek nem áll módjában mindig hitelesen ellenõrizni,
ezért mindig az adott hirdetõ weboldalán, telefonszámán is érdeklõdj a pontos információkról!



Partnerek